A legesszenciálisabb szeretet, a legmeghatározóbb kapcsolat. Az első kötődés, az első érintés, az első tükrözés – mind Anyán keresztül érkezik. Ez az a kapcsolat, amely minden későbbi kapcsolódásunkat és a személyiségünk alaprétegét formálja, sokszor tudattalanul. Az, hogy hogyan tudunk bízni, kérni, elfogadni, szeretni – nagyban múlik azon, mit kaptunk (vagy éppen nem kaptunk meg) tőle gyerekként.

Az Anyával való kapcsolatunk áthatja mintáinkat, meggyőződéseinket, dogmáinkat. Meghatározza a nőiségünkhöz vagy férfiasságunkhoz való viszonyunkat, az önmagunkkal való bánásmódunkat, azt, hogy hogyan gondoskodunk másokról – és önmagunkról. Bennünk él az ő hangja, sokszor a saját belső monológjainkban is: ítél vagy bátorít, szorong vagy elfogad?

Életünk, belső utunk egyik kihagyhatatlan, de egyben legfelszabadítóbb és leggyógyítóbb lépése az, amikor a vele való kapcsolatunkat rendezzük a lelkünkben. Ez nem feltétlenül a külső kapcsolat újraépítését jelenti, hanem egy belső munkát: a múlt megértését, az elfojtott érzések felszínre hozását, és a sebzett részeink elfogadását. Szembenézünk a vele kapcsolatos sebeinkkel, kimondjuk a ki nem mondott fájdalmakat, és elkezdjük feldolgozni azokat.

Ez a négy nap nem az anyánkról szól – hanem rólunk. A mi belső valóságunkról, az érzelmi örökségünk tisztításáról. Nem hibáztatunk, nem vádolunk, hanem tudatosítunk. Megértjük, amit lehet, elgyászoljuk, amit muszáj, és elengedjük, amit már nem kell tovább cipelnünk. Felnövünk, és felelősséget vállalunk – nemcsak a múltért, hanem a jelenünkért és a jövőnkért is. És felsegítjük magunkat a földről, ha arra van szükség.

Megtartó közegben, egyéni és csoportos gyakorlatok, mély meditációk, testorientált technikák, családállító feladatok és belső gyermek munka segítségével haladunk majd. Támogató térben, ahol nincs elvárás, csak lehetőség – érezni, megérteni, kapcsolódni, elengedni, ha kell fájni, üvölteni. És ha kell, egymás kezét megfogva, együtt indulhatunk el a belső béke, a megbékélés, a szabadság felé. Jó út lesz.